Rólunk

Megalakulásunkkor—több mint 10 éve—olyan vállalkozást kívántunk létrehozni, amely filozófiájában és szolgáltatásaiban egyaránt törekszik a megrendelőinek elégedettségére. Több átalakuláson mentünk át az évek alatt, tevékenységi köröknek megfelelően választottuk szét cégeink tevékenységeit.

Vállalati stratégiánknak, dinamikus fejlődésnek és a jelenlegi megrendelőink elégedettségének köszönhetően elértük, hogy mára cégeink az ismert prémium vagyonvédelmi, fegyveres szolgáltatói és rendezvényipari vállalkozások közé tartoznak.

Üzletpolitikánk középpontjában a megrendelői megelégedettség áll, amelynek alapja a korrekt munkavégzés, a maximális biztonságra való törekvés, a szerződésben vállalt feladatok maradéktalan teljesítése.

Magyarország majdnem egész területén nyújtunk vagyonvédelmi és egyéb szolgáltatásokat. Megbízóink között megtalálhatóak közintézmények, oktatási intézmények, rendezvény ügynökségek, kommunikációs ügynökségek, pénzügyi szféra résztvevői.

Mivel a vagyonvédelmi piac erősen árközpontú, cégünk árpolitikája, hogy minőségi, jogtiszta szolgáltatásért alapárat kér. Az esetlegesen szükségessé váló többletszolgáltatások meghatározása a szerződés teljesítése közben válik láthatóvá, abban az esetben a megrendelőinkkel haladéktalanul egyeztetünk annak mértékéről, módjáról. A tapasztalatok, az észrevételek, a kockázatelemzések kiértékelése a Megbízóval egy hosszú távú stratégia és védelmi koncepció kialakításának az alapja.

Társaságunk rendelkezik minden olyan engedéllyel, amely a törvényes működéshez nélkülözhetetlen. Kiemelkedő összegű szakmai felelősségbiztosítással, és a megrendelések jellegének megfelelően egyedi kiegészítő biztosítással. Kizárólag a szükséges engedélyekkel rendelkező, foglalkoztatott munkaerővel dolgozunk, semmilyen alvállalkozási formának nem vagyunk részei.

Amivel többek vagyunk...

  • 100%-os magyar irányítás, gyors döntési mechanizmus
  • Folyamatos szakmai- , jogi-, és fizikai képzések, továbbképzések
  • Folyamatos fejlesztések, beruházások
  • Kidolgozott ellenőrzési rendszer

Biztosított rendezvény

Megtartott képzés

Jól képzett munkatárs

Biztonság

Szolgáltatások

Fő szolgáltatások

Fegyveres szolgáltatások

Fegyveres kivonuló szolgálat,
Érték szállítás, Érték kíséret, Szállítmány kíséret,
Egyéb fegyveres vagyonvédelmi szolgáltatások

Rendezvény szolgáltatások

Rendezvénybiztosítás, Kultúrális, Zenés, Sport rendezvények biztosítása
Biztonsági - Tűz,- munkavédelmi tervek készítése, ellenőrzése, oktatása

Logisztika

Biztonsági logisztika
Általános kiscsomag logisztika
Európa uniós logisztika
Szállítmány kíséret

Oktatás - Képzés

Fegyveres képzések
Éves kötelező lövészeti képzések
Intézkedéstaktikai képzések
Vagyonvédelem specifikus jogi képzése
FBŐ jogi, intézkedéstaktikai, lövészeti képzések
MEDIC képzések
Harctéri Medic
Vagyonvédelem specifikus Medic képzések

Kiegészítő szolgáltatások

Objektumvédelem

Személyvédelem

Protokoll szolgáltatások

Tűzszerészeti Szolgáltatások

Recepció, Rendező, Host, Hostess Szolgáltatás

Eszköz bérbeadás

Auditálás

Partnerek

Galéria

Kapcsolat

2020-2021 Covid-19

2020év komoly kihívások elé állította a társaságokat, amelyek önerőből bércsökkentés és munkavállalói elbocsátás nélkül vészelte át az első pandémiás válsághelyzetet. Ez idő alatt a vagyonvédelmi állománynak kicsoportos képzések keretében oktatásra kerültek lövészeti ismertek kiemelten magas lövésszámban(több mint 2000lövés/fő), tűzszerészeti alapismeretek, Police Medic program vagyonvédelmi munkavállalókra specifikus részei, amely által munkahelyi elsősegélynyújtó képzettséget szerzett a résztvevő állomány, továbbá általános jogi ismeretek, vagyonvédelmi jogi ismeretek, angol nyelv ismeretek. Továbbá bekerült a portfólióba események Covid szabályzatának elkészítése, amit sikeresen alkalmaztunk többek között a 2020évi Rally Hungary versenyen. Hatóságok, sportszövetség által elfogadásra került dokumentum tartalmazta a regisztrációtól az országba való belépésen át, a verseny teljes időtartamát lefedő szabályzást.


Eszköztárunk bővült a rendezvényekre, eseményekre általunk is kiajánlott védelmi eszközökkel:

  • Kézfertőtlenítő állomások
  • Test hőmérséklet mérő állomások
  • Kézi hőmérő eszközök